A biológia-kémia tagozat az élővilág és a kémia iránt érdeklődő, kísérletezni szerető diákok számára ad lehetőséget a természet megismerésére, kutatására, és az emelt szintű érettségi vizsgára történő sikeres felkészülésre.

Végzős tanulóink 80-90 százalékát az első helyen megjelölt egyetemre veszik fel, és ott a későbbiekben kiválóan helyt is állnak. Diákjaink kiemelkedő egyetemi teljesítménye alapján a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) gimnáziumunkat partner iskolájává választotta.

A tagozatos csoport tanulói a biológiát 4-3-3-3, a kémiát 2-4-3-3 emelt óraszámban tanulják, az utolsó két évfolyam fakultációs óráit is beszámítva, és emellett sok tehetséggondozó és fejlesztő programot is szervezünk a számukra.

Az orvosi és állatorvosi pályára készülő diákoknak feltétlenül ezt a képzést javasoljuk, mert ezek az egyetemek két emelt szintű érettségit várnak el , és a természettudományi tantárgyak - törvény által többször csökkentett, így ma már rendkívül alacsony - alapóraszáma sajnos nem elegendő a sikeres vizsgához a fakultáció mellett sem.

Az a fiatal is sokféle foglalkozás és hivatás közül választhat majd az emelt szintű természettudományi ismeretek birtokában, aki most még nem tudja pontosan, hogy mi szeretne lenni, de elvarázsolta a természet szépsége és szeretné megérteni összefüggéseit, jelenségeit.

A választást, diákjaink látókörének szélesítését tanórán kívüli programokkal igyekszünk segíteni:

- tanulmányi kirándulásokat szervezünk egyetemi laborokba, ipari üzemekbe

- ösztönözzük és segítjük az egyetemi kutatótáborokban és a nemzetközi projektekben való részvételt

- pályaválasztást segítő kapcsolatot építettünk ki a tatabányai Becton Dickinson (BD) céggel

- rendszeresen meghívjuk végzett diákjainkat, hogy tájékoztatást tartsanak egyetemekükről

- az Eötvös-diákok a tudomány vonzásában programsorozatunkban régebben végzett Eötvös-diákok

mutatják be hivatásukat és kutatási eredményeiket

- terepgyakorlatokat, ÖKO-táborokat, botanikai túrákat szervezünk, amelyekre külsős szakembereket is meghívunk

- támogatjuk diákjainkat tudományos pályázatokon és diákkonferenciákon való részvételükben

A tehetségek kibontakoztatásán túl a pályaválasztást is elősegítik a változatos tanulmányi versenyek . Ösztönözzük diákjainkat, hogy minél több versenyen próbálják ki magukat, hiszen a megyei és országos fordulókon tapasztalatokat, élményeket, barátokat szerezhetnek, és betekinthetnek a szervező intézmény munkájába is. A kis csoportokban zajló, sokszor egyéni felkészítő foglalkozások nyomán tanulóink sikeresen szerepelnek a biológia, kémia, természetvédelmi, egészségvédelmi versenyeken.

Eredményeink – diákjaink kitartó munkája és tehetsége mellett - gyakorlott és elhivatott tanárainknak köszönhető. A munkaközösségben dolgozik tudományos fokozatot szerző, Pro Progressio díjjal is kitüntetett tanár, ill. innovatív mestertanár. Többen Eötvös érmesek, országos tanári innovációs fesztiválokon (SonS) fődíjat nyertek, szaktárgyaikat angol ill. német nyelven is oktatják, vagy tudományos folyóiratban publikálnak. Folyamatosan fejlesztik szaktárgyi és pedagógiai ismereteiket, keresik a változó körülmények mellett leghatékonyabb pedagógiai megoldásokat. A kémia és a biológia jellegéből adódóan szoros, újító jellegű szakmai együttműködést alakítanak ki a fizikát és a matematikát tanító kollégákkal.

Végül kiemeljük a 2014-ben megvalósult – Komárom-Esztergom megyében egyedülálló – természettudományi diáklaboratóriumunkat . A gimnáziumunkban hagyományosan magas színvonalú természettudományos oktatásnak új lendületet adott a modern infrastruktúra és eszközállomány, amely a tanárok kreatív ötleteivel kiegészítve a tanórákon rendszeressé tette a tanulókísérleteket, a tagozaton pedig a nagyobb lélegzetű laborgyakorlatokat. Olyan ismereteket és élményeket adhatunk így diákjainknak, amelyek semmi mással nem pótolhatók.

Az emelt szintű kémia érettségi kísérleti feladataira felkészítő tanfolyamunkra a környező középiskolák tanulói közül is többen jelentkeznek.

A laboratóriumi háttér lehetővé teszi, hogy az egyetemekhez hasonlóan látványos kísérleti bemutatókat is tartsunk, ezért évekkel ezelőtt csatlakoztunk a Kutatók Éjszakája programhoz. Diákjaink aktív partnerként vesznek részt az előkészítésben és a lebonyolításban, miközben tudományos és közösségi élménnyel gazdagodnak.

Téged is várunk, légy a partnerünk!

Beiskolázási tájékoztató

 

   
Felelős szerkesztő: Barsi Éva igazgató             Szerkesztő: Major-Rochlitz Ágnes