"A mindenségből hiányzik egy csillag…"
„Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk” –
sokszor idézzük a költőt az évről évre visszatérő rendezvényünkön, a végzős diákok ballagásán. A májusi ceremóniában azonban ott van a várakozás izgalma, az új fejezet kezdete.
Most keserű a búcsúzás. Az óesztendő utolsó óráiban véget ért egy emberi sors, lezárult egy pálya.
Az űrt már hosszú hónapok óta éreztük. Hiányzott. De tudtuk, ott van a telefonvonal túlsó végén, a világháló összeköt bennünket. Betegágyán ugyanazzal a lendülettel, ugyanazzal a kitartással tevékenykedett, mint azelőtt 25 éven keresztül – az Eötvös József Gimnáziumért. Szervezte a spanyolversenyt, honlapot szerkesztett, pályadolgozatokban segédkezett, s közben számtalan megható figyelmességgel tanúsította azokat az elveket, amelyeket magáénak vallott: „abszolút értéke csak annak van, ami minden körülmények közt az ember sajátja marad”.
De most elnémult a telefon, betelt a postafiók. Dorogi Györgyi nincs többé.
Fájdalmas veszteség érte gimnáziumunkat, városunkat, pedagógustársadalmunkat. Kivételes tanáregyéniséggel lettünk szegényebbek. Szakjainak szerteágazó sora – magyar, orosz, spanyol, földrajz – jelezte sokoldalúságát; klasszikus műveltsége, igényessége, hivatástudata, derűs személyisége példa lehetett diákjai, munkatársai számára. Hitt a kitartó, céltudatos tanulásban, munkában, erre nevelte tanítványait is. Meggyőződése volt, hogy az embert az eddiginél is különbbé lehet nevelni, és az emberek mindig többre taníthatóak.
Szellemi örökségét vállaljuk, emlékét hűen megőrizzük.
„Fáradtságom adom az esti árnynak,
Színeimet vissza a szivárványnak.
Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek,
Mosolygásom az őszi verőfénynek…
Holtom után ne keressetek,
Leszek sehol – és mindenütt leszek.”
