A Belügyminisztérium pályázati felhívása

8. évfolyamos tanulók számára

az Arany János Tehetséggondozó Programban történő részvételre

A Belügyminisztérium a 2022/2023. tanév rendjéről szóló 22/2022. (VII. 29.) BM rendelet, valamint a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet alapján pályázatot hirdet a 2022/2023. tanévben 8. évfolyamon tanuló diákok számára a hátrányos helyzetű, tehetséges diákok továbbtanulását segítő Arany János Tehetséggondozó Programban való részvételre.

A Tehetséggondozó Programba jelentkezhet minden olyan tanuló, aki

•  tanulói jogviszonyban áll, és a középiskola kilencedik évfolyamára jelentkezik abban a tanévben, amelyben a pályázat meghirdetésre kerül, és

•  az e pontban meghatározott valamelyik feltételnek megfelel:

ba) rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül,

bb) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) 53. §-a szerint gyermekvédelmi szakellátás otthont nyújtó ellátási formájában részesülő nevelésbe vett, vagy a programba történő jelentkezés időpontjában ideiglenes hatállyal elhelyezett,

bc) a család- és gyermekjóléti szolgálat Gyvt. 40. §-a szerinti, az általános iskola és a szülő kezdeményezésére elkészített javaslat alapján rászorult, azzal, hogy a család- és gyermekjóléti szolgálatnak a rászorultság kérdésében annak alapján kell döntenie, hogy kellett-e az Arany János Tehetséggondozó Programba történő jelentkezést megelőző három éven belül a Gyvt. 39. §-a alapján az érintett tanuló érdekében intézkednie,

bd) a szülő vagy a családba fogadó gyám alacsony foglalkoztatottsága esetén, ha a gyermeket nevelő szülők bármelyikéről vagy a családba fogadó gyámról megállapítható, hogy a pályázat benyújtása időpontjában a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 33. §-a szerinti aktív korúak ellátására jogosult vagy a pályázat benyújtásának időpontját megelőző 16 hónapon belül legalább 12 hónapig álláskeresőként nyilvántartott személy,

be) lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye a kedvezményezett települések besorolásáról és a besorolás feltételrendszeréről szóló 105/2015. (IV. 23.) Korm. rendelet értelmében kedvezményezett településen található,

bf) lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye nem kedvezményezett, de a települési lakónépességi adatok alapján ötezer főt meg nem haladó állandó lakosságszámmal rendelkező településen található és a programba történő jelentkezés időpontjában a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 45. § (1) bekezdés a)-d) pontjában foglalt valamelyik célra nyújtott települési támogatásban vagy a jelentkezés időpontját megelőző 6 hónapon belül rendkívüli települési támogatásban részesül.

A programba bevont intézmények a hátrányos helyzetű tanulókat azonos felvételi pontszám esetén kötelesek előnyben részesíteni a felvétel során.

A program célja:

Az Arany János Tehetséggondozó Program keretében lehetőség nyílik arra, hogy a hátrányos helyzetű tehetséges gyerekek olyan középiskolákban, kollégiumokban tanuljanak, nevelődjenek, amelyek célul tűzték ki a tehetséggondozást és a felsőfokú tanulmányokra való eredményes felkészítést.

Az általános iskola által benyújtott pályázatokat a programhoz tartozó középiskolák bírálják el.

A tanulók

•  a tanév rendjéről szóló rendeletben meghatározott időpontban (2023. január 20-án, illetve pótló válogatási eljárás során 2023. február 1-jén) - egy nem szaktárgyi jellegű - felvételi eljárást megelőző válogatáson vesznek részt: egy elbeszélgetést követően fogalmazást írnak és képességeket vizsgáló feladatlapokat töltenek ki.

•  A tanulóknak e mellett részt kell venniük a kilencedik évfolyamra felvételiző tanulók számára szervezett központi írásbeli felvételi vizsgán abban az intézményben, amely intézménybe az Arany János Tehetséggondozó Program keretében első helyen kérik a felvételüket. A központi írásbeli felvételi vizsga egy magyar nyelv és egy matematika feladatlap kitöltéséből áll. A vizsgák időpontját a tanév rendjéről szóló rendelet határozza meg:

2023. január 21. 10.00 óra (pótló központi írásbeli felvételi vizsga 2023. január 31. 14.00 óra).

 

A sikeresen teljesítő tanulók megyéjük Arany János Tehetséggondozó Programot működtető középiskolájába, illetve kollégiumába nyerhetnek felvételt, és speciális program alapján készülhetnek fel a felsőfokú továbbtanulásra. A tanulók egyéves előkészítő évfolyam, az iskola helyi tantervében foglaltak és az érettségi vizsgaszabályzatban előírt feltételek teljesítése esetén tehetnek érettségi vizsgát. Az előkészítő évfolyamon a diákok emelt szintű anyanyelvi és idegen nyelvi oktatásban, matematika- és digitális kultúra oktatásban, önismereti, személyiség- és képességfejlesztő, kommunikációs és tanulás-módszertani programokban vesznek részt. A Programban tanuló diákok felkészülhetnek az emelt szintű idegen nyelvi érettségi vizsgára (C típusú középfokú nyelvvizsgával egyenértékű nyelvtudást szerezhetnek) elsősorban angol nyelvből, a nemzetközi ECDL számítástechnikai vizsgával egyenértékű tudást szerezhetnek a digitális kultúra területén, mindemellett térítésmentesen szerezhetnek gépjármű-vezetői jogosítványt. A tanulók ösztöndíj-támogatásban részesülnek, amelynek összege 9/AJTP előkészítő évfolyamon egységesen 15 000 Ft/hó, a további 9-12. évfolyamokon tanulmányi eredményüktől függően, 4,0 tanulmányi átlageredménytől 20 000 Ft, 4,31 átlageredménytől 30 000 Ft, 4,71 tanulmányi átlageredmény felett 40 000 Ft/tanuló/hónap.

A program résztvevői valamennyien kollégisták lesznek. A programról további információk érhetők el a www.ajtp.hu honlapon.

Pályázni a pályázati felhívás hiánytalanul kitöltött űrlapjainak beküldésével lehet, amelyek a programban már részt vevő középiskolákban szerezhetők be, letölthetők innen tömörített formátumban,vagy letölthetők a Belügyminisztérium honlapjáról (www.kormany.hu / Belügyminisztérium / Közérdekű adatok / Közérdekű információk és adatok), valamint az Oktatási Hivatal honlapjáról (www.oktatas.hu / Köznevelés / Aktuális tanév eseményei)

A pályázatnak tartalmaznia kell

  1. a nevelőtestület támogató nyilatkozatát (1. sz. melléklet),
  2. a szülő nyilatkozatát arról, hogy elfogadja és támogatja az 5 éves nevelést, oktatást és a kollégiumi ellátást (2. sz. melléklet),
  3. a tanuló személyi adatlapját (3. sz. melléklet),
  4. azt, hogy a programban részt vevő intézmények közül melyekbe kéri a felvételét (4. sz. melléklet),
  5. a szociális helyzetet igazoló hivatalos dokumentum fénymásolatát (a jegyző igazolása a hátrányos helyzet megállapításáról vagy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságról vagy az ideiglenes hatállyal történő elhelyezésről),
  6. vagy az illetékes gyermekjóléti szolgálat - az általános iskola és a szülő kezdeményezésére elkészített – javaslatát a tanuló rászorultságára vonatkozóan abban az esetben, ha a h. pontban foglalt igazolás kiállításának feltételei nem állnak fenn (5. számú melléklet).

(Kérjük a tanulót, önéletrajzában mutassa be életkörülményeit, családi hátterét; eddig elért iskolai, művészeti és sporteredményeit; hobbiját, érdeklődési körét; a jövőjével kapcsolatos elképzeléseit; valamint írja le, hogy miért akar az Arany János Tehetséggondozó Programban részt venni.)

A programban részt vevő intézmények/intézménypárok (középiskolák és kollégiumok) közül hármat lehet megjelölni, melyek közül a tanulók elsősorban a lakóhely szerinti megye intézményébe nyerhetnek felvételt.

A pályázónak külön jelentkezési lap benyújtásával egyénileg kell jelentkeznie a központi írásbeli vizsgára 2022. december 2-áig. A központi írásbeli felvételi vizsga jelentkezési lapja 2022. november 16-át követően lesz elérhető az Oktatási Hivatal honlapján (www.oktatas.hu).

A jelentkezési lapot abba az intézménybe kell benyújtani, amely intézménybe a tanuló az Arany János Tehetséggondozó Program keretében első helyen kéri a felvételét.

Az Arany János Tehetséggondozó Programra történő pályázatot legkésőbb 2022. december 9-éig (a postára adást igazoló bélyegző dátuma) postai úton kell eljuttatni az első helyen kiválasztott középiskola címére.

Kérjük, hogy a borítékra írják rá: "Arany János Tehetséggondozó Program".

A pályázat eredményéről 2023. február 10-éig a középiskola tájékoztatja a jelentkezőket.

A pályázat eredményéről történt értesítés után 2023. február 22-éig a középfokú felvételi eljárás keretében a programba jelentkező valamennyi tanulónak felvételi jelentkezést kell benyújtania. A felvételi dokumentumok közül a Tanulói adatlapot az Oktatási Hivatalhoz, az adatlapon feltüntetett címre, a Jelentkezési lapo(ka)t pedig a középiskolá(k)ba, az intézmény(ek) által megadott címre kell elküldeni. (A 2023. február 10-éig esetleg elutasító határozatot kapott tanulók is - más tanuló visszalépése esetén - bekerülhetnek az Arany János Tehetséggondozó Programba.)

A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítást kaphatnak a programban részt vevő intézmények programfelelőseitől vagy az EMMI Köznevelés-igazgatási Főosztályán Spohn Beáta referenstől (beata.spohn@bm.gov.hu).

A program leírása letölthető:

Arany János Tehetséggondozó Program kerettanterve

Az Arany János Tehetséggondozó Program kollégiumi tevékenység- és foglalkozásrendszere

A pályázatról további felvilágosítást kaphatnak az intézmény programfelelősétől, Hévizi Mártától a +36-30/43-22-778 vagy a +36-70/270-5704 telefonszámon vagy hevizimarta69@gmail.com e-mail címen.

 

2890 Tata
Tanoda tér 5.
   Tel: 34/587-560
   Fax: 34/487-844
eotvos@eotvos-tata.edu.hu

Az Arany János Tehetséggondozó Program honlapja

Az Arany János
Tehetséggondozó
Program diákszemmel

   
Felelős szerkesztő: Barsi Éva igazgató             Szerkesztő: Major-Rochlitz Ágnes